KR-51-2 Scwalbe (S 51-es blokkal)
Ez itt Ricchie Schwalbeja, ennek épülését,restaulását fogom bemutatni nagyvonalakban. A motort nagypapájától örökölte, ő volt az első tulajdonosa. Mindössze 3000 km volt a blokkjában amikor szétszedték és motorját egy kertitraktorba építették. A váz letakarva állt a sufniban. Sérülés a jobb oldali térdvédőn találhatő csak, javítnai mást nem kellett.
Reklám:
 
Blokk: Rossz állapotban szerezte, de nem sokkal később fel is újítottuk. A főtengelyt kiparafáztuk, kapott egy alap 70 ccm-es hengert, utazó 4. sebességet és egy rezonátoros kipufogót.
Váz: A vázon szerencsére javítani való nem volt, nem tekeredett meg, csak a teleszkópokon volt javítani való. Az első teleszkópot szétszedtük, jól beolajoztam, a rugóbol pedig levágtaml 5 kört. Így az első sárvédő szépen rásimul a gumira, ahogy kell. Hátulra a rugózás javítása miatt az S50-esemből való telókat tettük, de már rugók nélkül.
Fényezés:
A fényezés elkészült a DZ Tuning-nál. Gyönyörű gyöngyház narancssárga lett! A burkolatok belsejét rezgéscsillapítóval lefújták, a csavarok helyét pedig behegesztették és legittelték.
Kerekek: A kerekek új króm küllőket kaptak, a felnik és a kerékagy polírozva és lakkozva lettek. A gumik még nem lettek megrendelve.
Elkészült: Az eddigieken kívűl egy-két dolgot változtattunk, a lámpa egy pótféklámpa lett, ami az ülés mögé került a kormány alatti fedelet políroztuk a standarrel együtt, a gyári légszűrőt egy kapálógép légszűrő váltotta. A motor majdnem elkészült már csak egy üléshuzat és a gumik hiányoznak. A téli tervekben egy méretezett sportrezó szerepel.
Home
 
Átépített/
felújított motorok
 
Rólunk
 
E mail @
 
Web Page Maker, Make your own web page